Milliárdokat ad a kormány, hogy rövidülhessen a kórházi várólista
Kormánydöntés született a kórházi várólisták csökkentéséről, a kabinet 13,6 milliárd forintot fordít erre a célra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Kormánydöntés született a kórházi várólisták csökkentéséről, a kabinet 13,6 milliárd forintot fordít erre a célra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
A jelenleg működő reprodukciós központ a kétszeresére, 1146 négyzetméterre nő, továbbá ezer négyzetméteren átépítik, korszerűsítik a szülészeti és nőgyógyászati klinikát.
Az ítélőtábla 24 millió forintot távolléti díjként, míg 4 millió forintot sérelemdíjként ítélt meg Csernavölgyi Istvánnak.
Kásler Miklós miniszter visszavonta az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített kiállítás kurátorainak megbízását, és a szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézetnek adta. Ennek nyomán Litkai Gergely megismertet bennünket az Új Magyar Történelemmel, amelyben fontos a lájk, egyszerűbbek az évszámok, mindenki a rokonunk (főleg, ha földgáza van), és amelyben nincsenek melegek, de van történelmi konzultáció.
A miniszter szerint Magyarországon sokkal jobb a helyzet, mert itt egy nem fordult elő az, ami Németországban igen. Egy levél szerint viszont ez Németországban sem fordult elő.
A miniszter szerint négy hónappal a 3. oltás után elsősorban a 60 év feletti embereknek ajánlott a 4. oltás, illetve akik olyan társbetegségekben szenvednek, mint a szívelégtelenség, infarktus, krónikus tüdőbetegség.
Hiába ígért a kormány 21 százalékos béremelést, van, akinek az ígéret ellenére sem nőtt, hanem jelentősen csökkent a fizetése.
A Da Vinci nevű robot egy prosztataeltávolító műtétnél segédkezett.
Miután az emberierőforrás-miniszter arról beszélt, hogy át kell szervezni a budapesti sürgősségi ellátást, a kórház közölte: átmenetileg nem tudnak betegeket fogadni az SBO-n.
A tűzben, amely ötven négyzetméteren pusztított, egy fiatal nő vesztette életét.
Az MTA újabb osztálya tiltakozik, szolidaritást vállalnak a tiltakozó kollégákkal.
A Királyok és szentek című kiállítás körül amiatt pattant ki botrány, hogy az irányítójának a Magyarságkutató Intézet egyik kétes hírnevet szerzett kutatóját tették meg. Az emiatt tiltakozó külsős kutatókat próbálják most kiengesztelni.
Kásler Miklós a Magyarságkutató Intézetnek adta az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára tervezett kiállítást, félrerakva az ahhoz ténylegesen értő akadémikusokat. Az MTA-sok most újabb közleményt adtak ki az ügyben.
A Magyar Szociális Fórum tavalyi adatokra hivatkozva azt közölte, ahogy az előző évekhez képest emelkedik a fagyhalál áldozatainak száma.
Kásler Miklós korábban 55 százalékos halálozási rátáról beszélt a kórházak kapcsán.
A Stádium 28 Kör nyilatkozatot adott ki az után, hogy az év történelmi kiállításának kurátorait Kásler Miklós minden indoklás nélkül felmentette, majd az utolsó pillanatban a kiállítás szakmai irányítását a Magyarságkutató Intézetnek adta.
Kötelezővé tették valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását.
Az Emmi a projekt élére A pozsonyi csata című botrányrajzfilm egyik szakértőjét delegálta.
Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal – mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.